autoDNA tanácsok
Vontatni hogyan

Ha az autót vontatni kell

17 október 2017

Autót vontatni nem olyan nehéz, mint aminek látszik a vontatott jármű vezetőjének. Belátható, hogy a stresszt nem a feladat nehézsége okozza. Belétható, hogy nincs szükség az autó vontatására, ha az működik, igy a vezető már eleve idegesebb, hiszen az autó, amelyet vontatnak elromlott.

Maga vontatás és a vontatás közbeni feladatok, bár szokatlanok, de nem különösebben nehezek. Annak dacára, hogy az autónk még soha nem hagyott cserben, egy kis felkészüléssel egyszerűsíthetjük a dolgunkat, ha váratlan helyzet adódik.

Megelőzés

Legegyszerűbb, ha rendszeres megelőző karbatartással elkerüljük a vontatás lehetőségét.
Amennyiben megtapasztaljuk azt a kellemetlen érzést, hogy a jármű cserben hagyott egy utazás közben, már késő idegeskedni azon, hogy meg kellett volna vizsgáltatni azt a csörgő hangot… Szerencsésebb gondoskodni az autó jó általános műszaki állapotán, mint az út szélén szomorkodni. Rendszeres karbantartások során kiderülhet egy-két probléma, amelyeknek korai javítása nem költséges. Ezek elhárítása után az apró problémák nem vezetnek egy későbbi nagyobb meghibásodáshoz. Hosszabb utazások előtt készítsük fel autónkat.

Segélyszolgálat igénybe vétele

Egy idegen helyen nem biztos, hogy találunk szakembert, aki képes megjavítani a járművet. Ilyenkor célszerű valamilyen segélyszolgálat igénybe vétele. Akad olyan gyártó, amely európai assistance szolgálatot működtet. Létezik olyan kereskedő, aki 24 órás segélyszolgálatot kínál. Van olyan biztosítás, amely tartalmazza a segélyszolgálat igénybevételének lehetőségét, vagy köthető ilyen jellegű kiegészítő biztosítás (különböző szolgáltatási szintekkel, javítási költség hozzájárulástól a külföldról való szállításig). A Magyar Autóklub segélyszolálatának nagy hagyománya van, 1965 óta működik a Sárga Angyal, feltehetőleg mindenki hallott már róla.
Nagyon ajánlott tájékozódni a megfelelő szolgáltatás kiválasztásához, és előfizetni a legalkalmasabbra. Ez által sok bosszúságtól megkimélhetjük magunkat, valamint egyfajta biztonságérzetet is kapunk a pénzünkért.

 

FONTOS

Említendő még, hogy sok olyan “nem annyira” legális autómentő szolgáltatás is van, amelyek elsősorban a pórul járt autós pénzére hajtanak, nem pedig a probléma megoldására. Tehát egy ismert szolgáltató partnereként a szándékos megtévesztés sem fordulhat elő.

 

Megjegyzések néhány KRESZ passzushoz

Az elromlott járművet vontatva fokozott óvatossággal, lehetõleg kisforgalmú úton és idõszakban kell közlekedni. Autópályáról és autóútról az elromlott járművet vontató járművel a legközelebbi lehajtásra szolgáló úton, illetõleg útkeresztezõdésben le kell térni. Sok országban autópályán csak erre készített mentőjárművek vontathatnak!
Vontatni csak olyan járművel szabad, amelynek tényleges súlya eléri a vontatott jármű tényleges súlyának a felét; ha azonban az üzemi fékberendezés romlott el, vontatásra csak olyan járművet szabad használni, amelynek tényleges súlya eléri a vontatott jármű tényleges súlyát.
Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy egy személygépkocsit nem igazán lehet fék nélkül vontatni, tehát ne tegye! Hívjon inkább autómentőt, amely elszállítja a járművet.
Olyan járművet, amelynek kormányszerkezete romlott el, csak emelve szabad vontatni. Emelve vontatásnál a vontatott jármûvet úgy kell rögzíteni, hogy a megemelt rész oldalirányban ki ne lenghessen. Jármûvet emelve úgy vontatni, hogy a kormányozott kerekein gördüljön, csak abban az esetben szabad, ha a kormányzott kerekeket elfordulás ellen megfelelõen rögzítették.
Ebben az esetben is az a javasolt eljárás, ha ezt egy erre a célra kialakított autómentő jármű végzi. Házilag nem kivitelezhető!
A vontatott jármûben a vezetõn kívül utas nem tartózkodhat!
A vontatókötélnek olyan hosszúnak kell lennie, hogy a két jármű kanyarodás közben össze ne érhessen; nem lehet azonban hosszabb, mint a vontatott jármű. Ha három méternél hosszabb, azt feltűnő módon (pl. zászlóval, lámpával) meg kell jelölni.
A vontatott jármű féklámpáját és irányjelzõ berendezését – kivéve ha a járművet emelve vontatják – mûködtetni kell, továbbá – éjszaka és korlátozott látási viszonyok között – a vontatott járművet is ki kell világítani.

A gyakorlatban nem vontatható az autó

  • Nincs fék
  • Nincs irányjelző / elakadás jelző, világítás
  • Nem kormányozható
  • Automata váltós!

A legtöbb automata váltó nem alkalmas a vontatásra. Erre a gyártó is felhívja a figyelmet. (Ennek ellenére néhány “szaki” ellentmond a gyártói utasításnak. Vajon ők jobban tudják, mint akik a járművet tervezték és gyártják?) Ez a tilalom azonban az úgynevezett robotizált v. félautomata váltókra (amelyek a kuplungolást végzik csupán a sofőr helyett) a legtöbb esetben nem vonatkozik. Mindenképpen tájákozódjon már vásárláskor arról, hogy lehet-e a gépkocsit vontatni.

Nem érdemes kockáztatni

 

FONTOS

Előfordulhat, hogy a fékezéshez a szokottnál jóval intenzívebb erőt kell kifejtenünk. Ez azért van, mert a fékrásegítő rendszer nem működik.

 

Ettől még a jármű fékezhető marad. Amennyiben mégsem, az azt jelenti, hogy maga a fék hibásodott meg. Ez vonatkozik a kormányzásra is. Lehet, hogy nehezebb lesz a kormányt forgatni. Amennyiben úgy itéli meg, hogy veszélyes az autót így vontatni, vagy félelmetesek az ismeretlen jelenségek, inkább hívjon szállító járművet.
Amennyiben úgy gondolja, hogy nehezére fog esni a vontatott jármű kezelése, kérje meg egy tapasztaltabb ismerősét, hogy vezesse azt ön helyett.

A vontatni kivánt jármű előkészítése

Ha nem sikerült megakadályozni a nagyobb meghibásodást, elsőként a barátok vagy a családtagok segítségére számíthatunk. Szükség lesz valakire, aki elhúzza az autót, lehetőleg a javítás helyszínére. Mielőtt vontatni kezdenék az autót, meg kell győződni róla, hogy az vontatható állapotban van. A fékek, a kormányzás, a futómű, a lámpák, az irányjelzők és a kürt működése egyaránt szükséges és hasznos. Az esti órákban ki kell világítani a vontatott járművet, így az akkumulátor is idejekorán lemerülhet. Amennyiben az elakadásjelző háromszög elfér a hátsó ablakban, érdemes használni, mert figyelemfelhívó, hamarabb feltünik, hogy vontatott jármű közlekedik az úton.
Egyezzen meg arról a vontató járművet vezető személlyel, hogy milyen jelzéseket fogunk használni (kürt, fény, stb.). A mobiltelefon használata vontatás közben kifejezetten baleset veszélyes, arról nem is beszélve, hogy a tárcsázás időt vesz igénybe. A telefonon kívül mellőzzük a zene hallgatását is, hogy halljuk az esetleges hangjelzéseket.
A kötelet csak az arra kialakított helyre szabad rögzíteni. Bármely más elemhez rögzíteni tilos és egyben veszélyes. A vontató könnyen leszakíthatja a még oly masszívnak látszó alkatrészeket is. A modernebb autókon a rögzítésre alkalmas fül rejtett helyen van, előfordulhat, hogy kis fedél takarja. Olyan megoldás is van, amely a fedél alatt egy menetes nyílást tartalmaz, amelybe bele kell csavarni az autó szerszámkészletében található vonószemet.
Sokan tapasztalták, hogy a szupermarketekben kapható “nagy teherbírású” kötél szinte azonnal elszakad. Inkább egy autós szakboltban vásároljunk kötelet vagy hevedert. Sajnos népszerű a drótkötél használata. Ez nem túl jó ötlet, mert a drótkötél teljességgel rugalmatlan és nagy rántásokat közvetít a két autó között. Akár ki is tépheti a menetből a vonószemet vagy letörheti a vonófület, a leszakadt alkatrész pedig betörheti a szélvédőt. Ugyancsak leszakadhat a vonószem a vontatott autó túl erős fékezésétől is.

 

A vontató jármű

 

Tudtad?

A két jármű csatlakoztatása után a vontató jármű kapcsolja fel a világítást. A helyzetjelző önmagában nem elégséges.

 

Az elindulás óvatosan, kevésbé intenzív kigyorsátással történjen, hogy ne terhelje feleslegesen a vontató járművet és kímélje a vontatottat az erős rántásoktól.
Mindkét járművezető törekedjen arra, hogy a kötél ne lazuljon le, elkerülve a kötélre való ráfutást és az erős rántásokat.

Mókásabb, de veszélyes vontatási hibák

  • Fények hiánya: Nincs világítás és/vagy nincs elakadás jelző. Vagy éppen túl sok is a fény. Nem kell a zseblámpát sem a tetőre ragasztani
  • Néha hajlamosak az emberek megfeledkezni arról, hogy a vontatott autót is vezetni kell. Ide tartozik az is, hogy véletlenül bekattan a kormányzár a kanyarban. Inkább legyen gyújtáson az autó, még ha az akkumulátor hamarabb le is merül.
  • Néha hajlamosak az emberek megfeledkezni arról, hogy autót vontatnak. Ilyenkor könnyen felgyorsulhatnak egy már igen kényelmetlen tartományba vagy előzésbe kezdenek, tetézve ezt akár azzal is, hogy nem hagynak helyet és időt a vontatott járműnek a szemközti sávból való visszatérésre.
  • A folyamatosan fékező sofőr. Általában a vontató helytelen sebessége miatti félelem okozza, de az is előfordulhat, hogy a kötelet kívánja ilyen módon feszesen tartani.
  • Ellenkező irányú vontatás. A vontatni kivánt autó vonóhorga jó helynek látszik a vontató kötél rögzítéséhez. De nem az! Ne vontasson hátrafelé!
  • Elakadás jelző háromszög helytelen használata. Lehet, hogy nem lát tőle a sofőr hátra. Vagy esetleg az üvegen kívül sikerült elhelyezni. Rövid ideig ott maradhat…

Lerobbanás mentes közlekedést kívánunk!

 

Ne feledd

Az autoDNA weboldalán elérhető alvázszám-ellenőrzés segíthet egy ismeretlen múltú autó megvásárlásával járó további költségektől való védekezésben. A szolgáltatás egész évben, éjjel-nappal elérhető – mindössze internet-hozzáférésre és az ellenőrizni kívánt jármű alvázszámára van szükséged.

 

 

Summary